Isten áldja meg a vákuumzsák feltalálóját!

Az elmúlt két nap nagyon hirtelen telt el, noha a műszakom talán az egyik legrosszabb volt. 

Péntek reggel el szerettünk volna menni bálnalesre Boval, de úgy tűnik, valaki nagyon nem akarja, hogy én találkozzak ezekkel a csodálatos, békés álltokkal. Most az idő volt rossz. Szóval megint Bo nappalijában kötöttünk ki, meleg teát szürcsölgetve s beszélgetve az élet nagy dolgairól. Na jó, leginkább arról, hogy hogy telt neki otthon s nekem a Snæfellsnes félszigeten. 

A kempinget kibérelte az Izlandi Túraklub, de nagyon fejetlenül volt megszervezve az egész, az info fele érkezett el hozzánk s az is hibásan. Este 6 helyett 3-kor érkeztek meg, sokkal több helyre volt szükségük, mint amiről eredetileg szó volt s elfoglalták a konyhát is. Így gyorsan átrendeztem a kicsi, sötét mosószobát étkezővé, behordtam egy pár széket és asztalt s megkértem az embereket, hogy menjenek át. 5-kor bezártam a recepciót, kiírtam, hogy menjenek a hostelbe fizetni én meg elővettem újra a halásznadrágomat s kitakarítottam az egyik mosdót, padlótól plafonig, hogy be lehessen zárni télire. 

A céges bulin, ahogy ilyenkor az embereknek valamiért szokása, nagyon megrészegedtek, de szerencsére nem annyira, hogy ne legyenek hajlandóak velem angolul beszélni. Kicsit később zártam a szokásosnál, de éjfél után valamivel már otthon voltam. Hál' Istennek szemétdombot nem hagytak maguk után. Zárás után még a kempinglakók bejöttek elköszönni s megköszönték a segítségemet s a mosolyokat. Aranyosak voltak nagyon.  

Utolsó műszak vége

Szombaton délelőtt elmentünk Heiðaval és egy barátnőjével úszni egyet, elbúcsúztam az óceántól. Azt hiszem tavaly nyáron a sarkkör fölött a víz melegebb volt, mint most itt, de a levegő is kb ugyanannyira volt hideg, szóval sokat nem számított, hogy kint vagyunk vagy bent. Ahogy a másik csaj fogalmazott, az a jó a hideg óceánban, hogy érzed, hogy a szíved érted dolgozik. Ha csak belemártózol a jeges vízbe az uszodában nem kell mozogni, csak összeszorítani az ajkaidat s az esetek túlnyomó részében már kint is vagy, mielőtt visításra nyitnád a szádat. Már csak azért is, mert a leghalványabb hangjelzés is elárulja, hogy nem vagy helyi s egyből minden tekintet rád szegeződik. Az uszodákban és az óceánban egyaránt. 

Heiða, Hilmar (volt kolléga és partiőr) és én
 (a  Hogyan mosolyogj mesterkélten bajnokság koronázatlan királynője)

A hideg óceán után viszont várt a jó meleg víz. Belemászni viszont a 40 fokosba rosszabb volt, mint a hidegbe. Minden pici négyzetmiliméter bőröm égett s tiltakozott. Szép lassan, 8-10 perc alatt sikerült egész habtestemet belecsúsztatni a medencébe, de utána meg nem nagyon akaródzott kijönni onnan. 

De, mint minden jónak (és rossznak is), ennek is vége kellett egyszer lennie. Készítettünk egy képet még gyorsan indulás előtt. A nap legnagyobb része csomagolással telt és még most sem tudom, hogy létezik, hogy úton errefelé be tudtam minden cuccomat szuszukálni a hátizsákomba. Háromszor kezdtem előröl a táskám degeszre tömését, mielőtt végleg feladtam volna. Nem sikerült. Ekkor lépett életbe a B terv, a jysk és a vákuumzsákok. Nem tudom, ki és mikor találta őket fel, de az biztos, hogy egy zseni volt. Vagy csak annyira borzasztóan csomagolt mint én és ezt kellett kompenzálnia valahogy. Végül négy zacskóval és 6 órával később sikerült befejezni a szobám kiürítését. Mindössze egy 20 kgs hátizsákom, egy 10 kgs bőröndöm és egy ki tudja mennyire nehéz laptoptáskám van, minden könyvemmel, iratommal és fényképezős cuccommal. Tiszta szerencse, hogy felszedtem egy pár kilót (bár szívesebben mondom azt magamnak, hogy csak megerősödtek az izmaim a yogától és az úszástól), mert így a csomagom nem nehezebb mint én. Méltón fogom viselni a Hangyusz  felirtú polóm holnap a reptérre menet. 

Csomagolás közben elkészítettem életem második gluténmentes tortáját, ami meg kell hagyni, nagyon jól sikerült. Attól eltekintve, hogy nem sikerült kettévágni, hogy a krém felét betegyem a közepébe. De a krém, köszöni kérdéseteket nagyon jól megvolt a torta tetején is. 

Este 8 körül mentünk le a nappaliba, volt egy kis közös "bulink" a házban. Átjött Bo, Johanna és Dave, beszélgettünk, hülyéskedtünk, aztán bejöttünk a városba, hogy elbúcsúzzak Timotól és Henrytől is. Kettő körül értem haza, szóval az éjszaka nagyon rövid volt, de ma lefekszem időben. Minden csomagom már bent van a városban, holnap reggel irány a reptér. Még 4 nap és otthon vagyok :D  (nem, nem azért tart ennyit az út mert gyalog megyek haza, Norvégiában megállok még egy pár napra) 

Legközelebb már vagy a reptérről vagy Norvégiából jelentkezem, puszik!