Tegnap munkában csak úgy repültek az órák. Mire észbe kaptam már három óra volt, s beköszönt Dave, épp szünetet tartottak az izlandi órán. Sajnos nem tudtam elmenni. Nem volt aki a recepción maradjon, s ez így lesz továbbra is (már arra az egy hétre, amíg még itt vagyok). Dave, Timo és jómagam dolgozunk már csak a kempingben s Timo kirándulni volt, Dave szeretett volna tanulni menni s mivel én voltam beosztva és ő többet marad, megegyeztünk, hogy jobb lesz, ha én maradok itt és ő megy.
4-kor hazaszaladtam, sütöttem egy adag kekszet, főztem, s utána mentem is vissza a moziba. Nadia Murad életéről és munkásságáról szólt az esti film. Azok, akiknek az Ő neve nem cseng ismerősen, Nadia nyerte idén a Nobel-békedíjat megosztva Denis Mukwege-el. A lányról és munkásságáról ezt írja a Wikipédia (igaz, csak angolul, magyar szócikk még nem született).úű
Filmről egyenesen a buszpályaudvarra siettem, hogy felpattanjak a fehér paripánkra, ami másik 70 emberrel együtt kivitt minket a városból, hogy láthassuk a sarki fényt. Nem volt túl erős, de azért látható volt. A szél viszont rettenetesen tombolt. Olyannyira, hogy úton a terminál fele kifújta a telefont a kezemből s sarki fény vadászat közben pedig folyamatosan rázta a kamerát, így az állvány sem sokat segített a tiszta képek készítésében.
Későn értünk s ma délelőttre bálnales volt betervezve, de nem jött össze, 9 körül hívott a cég, hogy túl erőss a szél, nem hajóznak ki. Felhívtam Bo-t, mert arról volt szó együtt megyünk. Megegyeztünk, hogy összecsomagolok s átmegyek hozzá, sütöttünk egy banán-kenyeret közösen s átbeszélgettünk a délelőttöt. Ebédet egy parkban ettünk, a Tripadvisor szerinti legjobb étteremből rendelve. Kicsit irónikus, hogy van a városban Michelin csillagos vendéglő, egy csomó elegáns étterem, mégis egy kis utánfutó van a legjobbnak minősítve az emberek szerint. Egy brit srác süt benne tőkehalat, amit spenóttal és cherry-paradicsommal tálal. Ez az egyetlen dolog a menün. De már amikor megérkezel a kocsi elé széles mosollyal fogad, elmondja a teljes menüt, s míg sül a hal mesél. Ragyog. Élvezi amit csinál. S ettől lesz igazán különleges.
A kilátás is gyönyörű volt ma: A felhők eltüntek, de az Esjan és a mögötte levő hegyeken a hó megmaradt. A kép a mi utcánkban készült, a busz után rohanva annyira megragadott, hogy készítettem egy képet és megálltam egy picit, mély levegőt vettem és "elmentettem" a pillanatot. Aztán még jobban szettem a lábam, hogy elérjem a buszt :D
4-kor hazaszaladtam, sütöttem egy adag kekszet, főztem, s utána mentem is vissza a moziba. Nadia Murad életéről és munkásságáról szólt az esti film. Azok, akiknek az Ő neve nem cseng ismerősen, Nadia nyerte idén a Nobel-békedíjat megosztva Denis Mukwege-el. A lányról és munkásságáról ezt írja a Wikipédia (igaz, csak angolul, magyar szócikk még nem született).úű
Filmről egyenesen a buszpályaudvarra siettem, hogy felpattanjak a fehér paripánkra, ami másik 70 emberrel együtt kivitt minket a városból, hogy láthassuk a sarki fényt. Nem volt túl erős, de azért látható volt. A szél viszont rettenetesen tombolt. Olyannyira, hogy úton a terminál fele kifújta a telefont a kezemből s sarki fény vadászat közben pedig folyamatosan rázta a kamerát, így az állvány sem sokat segített a tiszta képek készítésében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése