Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Az elmúlt két nap is igen sűrűre sikeredett.
Tegnap reggel elmatattam itthon a teendőimmel s délben találkoztunk Boval. Megleptük magunkat egy kis elegáns ebéddel, ami meglepően finom volt s egészen olcsó is, ahhoz képest, hogy milyen helyen ettünk. Nagyon szeretek vendéglőbe járni. S nem azért, mert szeretem, ha kiszolgálnak, s nem is azért mert nem tudok főzni (habár még van hova fejlődni, de nagyon szeretem a konyhát), egyszerűen a hangulatért, a tálalásért, az igazán jó ízharmóniákért... hogy legyen mit ellesni.
Beszélgettünk egy jót, ebéd után fagyiztunk egyet s mentem is dolgozni. Dave visszajött s jó volt újra együtt dolgozni, hülyéskedtünk, táncoltunk, énekeltünk, néha együtt az éppen belépő vendégekkel. Este nagyon hamar sikerült végezni, aminek mind a ketten határozottan örültünk, én mert tudtam, hogy ma hosszú napom lesz, Ő azért, mert kellett valakivel találkozzon bent a városban.
A mai nap pedig szintén csak úgy elrepült. Egy kicsit stresszesen, mert nagyon sok mindent szerettem volna beszorítani kis időbe, de végül többé-kevésbé összejött.
Lassan kezd honvágyam lenni. Az éjjel lehullt az első hó s sok minden jelzi, hogy ideje lassan indulni. Többek között a sok otthoni teendő is, amiket nem nagyon lehet halasztani s innen kicsit körülményesebb a megoldásuk, mint otthonról. Viszont annál nagyobb örömmel tölt el, amikor sikerül valaminek a végére érni.
Ma például annak örültem, hogy sikerült letárgyalni végre az otthoni szobámban az ágy problémáját és megrendeltem az első ágyat, amiért én dolgoztam meg. S ez lehet, hogy sokaknak furcsának vagy nagyzolásnak tűnik, mégis engem hihetetlen örömmel és szabadságérzettel töltött el. Egyrészt, mert ez az első nagyobb bútordarab (a babzsákom és a varrógépem nem ér), ami majd valamikor a saját házamba/lakásomba kerülhet , ami tényleg az enyém, miénk, s nem a főbérlőjé, s nem a szüleim által vásárolt gyerekszoba bútor. Másrészt pedig, mert számomra a felnőtté válás jele is ez. S noha igyekeztem a saját lábamra állni már elég rég óta, azért a családom támogatására a minden szempontból szükségem volt eddig s valószínű, hogy legalább addig, amíg egyetemen vagyok szükségem is lesz rá. Ennek ellenére érzem azt, hogy ez valaminek a kezdete, s megéreztem annak a szabadságnak az ízét, amit munka ad. Meg kell dolgozni mindenért, s mindennek megvan a maga ára, de ez csak egy örökös körforgássá, ÁR-adássá válik s ennek köszönhetően működik most úgy a világ ahogy (s Ár-adni nem csak pénzzel lehet). Ez pedig így van rendjén, de én dönthetem el, hogy a sok kicsit körforgásból melyikbe szeretnék bekapcsolódni s talán az is tőlem függ, hogy felém ki ár-ad. Érzelmileg, szellemileg, anyagilag stb...
Az este egy jó kis tanítással zárult, ami nagyon megragadott: Sri Chinmoynak jött két tanítványa tanítani, ma és holnap este is lesz egy-egy közös meditáció és beszélgetés. Az általuk elmesélt dolgokból szeretnék egyet elmesélni:
Egy mester ült a folyó partján a tanítványaival. Egyszer csak észre veszi, hogy egy skorpió fuldoklik a vízben. Benyúl érte, kiveszi, de a skorpió megmarja. A mester hagyja elmenni az állatot, de az valahogy megint visszakerül a patakba. A mester újra kiveszi és a skorpió újra megmarja.
- Miért mentetted meg másodjára is, amikor már először is megmart? - értetlenkednek a tanítványok.
- Azért, mert ez az én természetem. A skorpió természete az, hogy marjon. De ez nem folyásolja be azt, hogy én szeretettel viszonyulok iránta. Ő is csak hű volt a természetéhez, én is csak azt teszem. Az, hogy én hogyan viszonyulok hozzá, az az én döntésem.
Na, mára ennyi. Megyek aludni.
Tegnap reggel elmatattam itthon a teendőimmel s délben találkoztunk Boval. Megleptük magunkat egy kis elegáns ebéddel, ami meglepően finom volt s egészen olcsó is, ahhoz képest, hogy milyen helyen ettünk. Nagyon szeretek vendéglőbe járni. S nem azért, mert szeretem, ha kiszolgálnak, s nem is azért mert nem tudok főzni (habár még van hova fejlődni, de nagyon szeretem a konyhát), egyszerűen a hangulatért, a tálalásért, az igazán jó ízharmóniákért... hogy legyen mit ellesni.Beszélgettünk egy jót, ebéd után fagyiztunk egyet s mentem is dolgozni. Dave visszajött s jó volt újra együtt dolgozni, hülyéskedtünk, táncoltunk, énekeltünk, néha együtt az éppen belépő vendégekkel. Este nagyon hamar sikerült végezni, aminek mind a ketten határozottan örültünk, én mert tudtam, hogy ma hosszú napom lesz, Ő azért, mert kellett valakivel találkozzon bent a városban.
A mai nap pedig szintén csak úgy elrepült. Egy kicsit stresszesen, mert nagyon sok mindent szerettem volna beszorítani kis időbe, de végül többé-kevésbé összejött.
Lassan kezd honvágyam lenni. Az éjjel lehullt az első hó s sok minden jelzi, hogy ideje lassan indulni. Többek között a sok otthoni teendő is, amiket nem nagyon lehet halasztani s innen kicsit körülményesebb a megoldásuk, mint otthonról. Viszont annál nagyobb örömmel tölt el, amikor sikerül valaminek a végére érni.
Ma például annak örültem, hogy sikerült letárgyalni végre az otthoni szobámban az ágy problémáját és megrendeltem az első ágyat, amiért én dolgoztam meg. S ez lehet, hogy sokaknak furcsának vagy nagyzolásnak tűnik, mégis engem hihetetlen örömmel és szabadságérzettel töltött el. Egyrészt, mert ez az első nagyobb bútordarab (a babzsákom és a varrógépem nem ér), ami majd valamikor a saját házamba/lakásomba kerülhet , ami tényleg az enyém, miénk, s nem a főbérlőjé, s nem a szüleim által vásárolt gyerekszoba bútor. Másrészt pedig, mert számomra a felnőtté válás jele is ez. S noha igyekeztem a saját lábamra állni már elég rég óta, azért a családom támogatására a minden szempontból szükségem volt eddig s valószínű, hogy legalább addig, amíg egyetemen vagyok szükségem is lesz rá. Ennek ellenére érzem azt, hogy ez valaminek a kezdete, s megéreztem annak a szabadságnak az ízét, amit munka ad. Meg kell dolgozni mindenért, s mindennek megvan a maga ára, de ez csak egy örökös körforgássá, ÁR-adássá válik s ennek köszönhetően működik most úgy a világ ahogy (s Ár-adni nem csak pénzzel lehet). Ez pedig így van rendjén, de én dönthetem el, hogy a sok kicsit körforgásból melyikbe szeretnék bekapcsolódni s talán az is tőlem függ, hogy felém ki ár-ad. Érzelmileg, szellemileg, anyagilag stb...
Az este egy jó kis tanítással zárult, ami nagyon megragadott: Sri Chinmoynak jött két tanítványa tanítani, ma és holnap este is lesz egy-egy közös meditáció és beszélgetés. Az általuk elmesélt dolgokból szeretnék egyet elmesélni:
Egy mester ült a folyó partján a tanítványaival. Egyszer csak észre veszi, hogy egy skorpió fuldoklik a vízben. Benyúl érte, kiveszi, de a skorpió megmarja. A mester hagyja elmenni az állatot, de az valahogy megint visszakerül a patakba. A mester újra kiveszi és a skorpió újra megmarja.
- Miért mentetted meg másodjára is, amikor már először is megmart? - értetlenkednek a tanítványok.
- Azért, mert ez az én természetem. A skorpió természete az, hogy marjon. De ez nem folyásolja be azt, hogy én szeretettel viszonyulok iránta. Ő is csak hű volt a természetéhez, én is csak azt teszem. Az, hogy én hogyan viszonyulok hozzá, az az én döntésem.
Na, mára ennyi. Megyek aludni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése