Az apró meglepetések

Tegnap Perlannal, Reykjavik gyöngyével kezdődött a nap. S szó mi szó, nagyon sokáig ott voltam. Érdekes volt az egész kiállítás, még ha egy picit giccses is. A mesterséges gleccserbarlang volt a legtermészetellenesebb, minden szempontból, noha tényleg jégbe van vésve, -15 C-on tartják a termet. De sok érdekességet megtudtam. Tudtátok például, hogy régen mamutfenyők éltek a sziget nagyrészén? Most pedig az is problémás, hogy bármilyen fa törzse vastagabb legyen, mint a combom (nem, nem híztam annyit az elmúlt 3 hónap alatt, hogy egy fának nehéz legyen velem lépést tartani). S azt, hogy az egyetlen őshonos emlőse a szigetnek, ami még nem halt ki, az a sarki róka? S hogy a gleccser az 1850-s évekig folyamatosan nőtt, azóta pedig folyamatosan csökken? S hogy élnek algák és ici pici organizmusok a gleccseren?

A kilátás pedig gyönyörű volt. A gyöngy egy dombon van Reykjavik fölött, a város régi víztankjára építve, 360 fokos rálátással a városra. Ugyan az idő nagyon szeles volt, s eléggé felhős, azért élvezni lehetett a kilátást.

A kempingben nagyon lassan teltek az órák s mire végre 11-et ütött az óra már a pokolba kívántam mindenkit, aki nem tud olvasni s a komposztot, műanyagot és papírt össze-vissza keveri. Nagyon csipkedtünk magunkat, hogy időben a végére érjünk a takarításnak, de így is egy óra volt, mire fordult a kulcs a zárban s nyugovóra tért a kemping.

A természetes naptár - vulkánkitörések nyomai a gleccseren

A jobb oldali volt a kedvenc bejegyzésem a "vendégkönyvből"

Haza taxival mentem, mint nagyjából minden éjszakai műszak után, mivel a cég köteles kifizetni a taxit, ha nincs tömegközlekedés, amit igénybe lehet venni hazafelé. Ez egyrészről jó, mert fél óra helyett 8 perc alatt otthon vagyok, másrészről viszont így még kevesebbet mozgok s nagyon sok a furcsa taxisofőr erre. Volt, aki a telefonszámát adta meg, van, aki egy vak hangot sem szól (talán ez a legjobbik változat), kettő biztos: mindig a hátsó ülésre ülök s tegnap nagy szerencsém volt. A sofőr egy nagyon aranyos bácsi volt, akivel kivételesen én kezdeményeztem a beszélgetést, s kiderült, hogy két évvel ezelőtt, amikor még itt dolgoztam, Ő is itt dolgozott, segített néha a takarításban. S habár amikor beültem a kocsiba nem ismertem fel a félhomályban, amikor lámpát gyújtott már ismerős volt az arca. Sose gondoltam volna, hogy valaha fogunk találkozni újra, de lám, ennyire kicsi egy 130 000-s város.

Remélem részetek lesz legalább egy kellemes meglepetésben ma :)