Nyílik a recepció ajtaja. Én a másodperc tört része alatt visszakerülök a valóságba a kis gondolatbuborékomból s rámosolygok a belépő srácra. Nem lehet sokkal idősebb nálam, talán 2-3 évvel. Odaér a pulthoz, köszön, Ő is mosolyog.
Sorra válaszol az összes kérdésemre, hogy sátorban vagy kocsiban alszik, hogy honnan jött, hányad magával és hány éjszakát maradnak. Fizet. Odaadom neki a matricát a sátorra, elmagyarázom, hogy mit hol talál. Elköszönök, hátralép. Én a kassza felé fordulok, gondosan megfelelő oldalára forgatom a bankjegyeket, helyükre teszem őket, bezárom a fiókot. Felnézek, a srác még mindig itt van, mintha várna valamit.
- Segíthetek esetleg még valamivel? - kérdezem kicsit zavarba jőve, amikor rájövök, hogy végig engem nézett.
- Nem - válaszol, most már Ő van zavarban, picit belepirul, gyorsan megfordul és kiviharzik az ajtón.
Pár perccel később visszajön.
- Mégis van valami. Hogy működik a mosógép?
Mosolygok. Tudtam, hogy vissza fog jönni. Elmagyarázom, hogy hova kell bedobni a pénzt, hova megy a mosópor s hogy melyik programot használja. Látom, hogy nem figyel. Az egyik fülén be, a másikon ki, el van merülve a gondolatiban s engem néz. Újra kezdek kicsit zavarba jönni, abbahagyom a magyarázást, várok. Feltűnik neki is, hogy elhallgattam, magához tér, mosolyog. Megköszöni, hátat fordít, elindul. Az ajtónál megtorpan, visszajön.
- Ismerlek valahonnan? - kérdezi és most újra én vagyok zavarban.
- Nem tudom...
- Nem dolgoztál véletlenül Norvégiában tavaly nyáron?
- De igen. Stavangerben.
- Jaj, igen, abban a kicsi, furcsa hostelben. Emlékszem már. A barátnőmmel voltunk ott egy éjszakát...
Újra elmerül picit a gondolataiban, majd elégedett mosolyog, köszön és elmegy.
* * *
Nagyjából egy hete történt. Egy spanyol srác belibbent az ajtón, egyenesen, határozottan, magabiztosan a pulthoz lépett, dobott egy mosolyt majd sorra válaszolt az összes általános kérdésemre. Amikor eljutottunk ahhoz a részhez, amikor elmagyarázom, hogy mit hol talál bólogatni kezd.
- Tudom, voltam itt két évvel ezelőtt is. Nem emlékszel rám?
- Nem, sajnálom, nagyon sok ember fordul itt meg egy nyár alatt.
- Én emlékszem rád. Itt voltál két évvel ez előtt is. Emlékszem a mosolyodra...
* * *
Ilyen alkalmakkor érzem igazán, hogy mennyire szeretem, amit csinálok. Hogy mennyire másképp tudok itt, ilyen körülmények között ragyogni. Nem kevésbé, csak másképp. S ez jó. Várom már, hogy hosszú távon is megtehessem.
U.I: Köszönet a képért Edonak, még érkezik majd egy pár, remek képéket készített.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése