Köszönet

Ez a mai nem arról fog szólni, hogy hogyan telt az elmúlt nap, sokkal inkább arról, hogy mi zajlott le bennem az elmúlt két héten. Egyrészt azért, mert szeretném, ha ennek nyoma maradna a blogon, másrészt azért, mert úgy érzem tartozom ennyivel Nektek.

Majmocskák

Nagyjából másfél, két héttel ezelőtt, miután megírtam ez előző hosszú, gondolkodós, kicsit negatívabb hangvételű bejegyzést, megjelent egy álláshirdetés az HI belső fórumán. Őszre és télire kerestek embereket, többek között recepcióst is. Nagyon sokat ettem magam, hogy akarok-e maradni vagy sem, kéne-e jelentkezni vagy sem, hiszen otthon megvan a magam kis élete, ott van a családom, a barátaim, az egyetem, amit be kéne fejezni. Itt viszont lett volna egy munkalehetőség, amit nagyon szerettem volna, végre hosszabb ideig dolgozhattam volna turizmusban s megtapasztalhattam volna, hogy tényleg annyira szeretem-e, mint amennyire most tűnik, s hogy tényleg ezzel szeretnék-e hosszú távon foglalkozni vagy a kémia és a tanítás inkább nekem való. 

Sokat törtem ezen a fejem s ki is kértem egy pár ember véleményét. Ezért is volt az, hogy ritkábban jelentkeztem. Nehezemre esett írni s  nem éreztem igazán őszintének, de nem akartam addig beszámolni Nektek erről, amíg nem tudok valami biztosat. Végül, amikor kaptam egy emlékeztetőt a HR managertől két nappal a határidő előtt, hogy jelentkezzek, úgy döntöttem, hogy az egyetem várhat egy évet s látogatóba úgyis haza fogok járni. Elküldtem az önéletrajzomat és egy motivációs levelet s vártam. Eltelt a hétvége és sikerült kicsit derűsebbé válnom, végre meghoztam a döntést, nem kell többet rágni ezt a dolgot. 

Aztán jött a hétfő este, amikor kaptam egy levelet Meghívó egy interjúra címmel a HR-től. Kedden munka közben hívott át az irodába, sorra négyünket. Bot, Timot, Davet és engem. A többiek a házból, akik jelentkeztek csak egy levelet kaptak, hogy találtak szakképzettebb alkalmazottat, de köszönik szépen a jelentkezést. Mind a négyünknek ugyanazt mondta el: Sajnos a dolgok másképp alakultak, mint számították, s kevesebb állás van, mint amennyit meghirdettek, hogy egészen őszinte legyen, egy sincs szabad. Nagyon örülnek neki, hogy jelentkeztünk s reméli, hogy a jövőben még fogunk tudni együtt dolgozni. A következő rész már csak nekem szólt, vagy legalábbis a többitek nem mondták, hogy nekik is mondta volna a HR-s: nagyon meg vannak elégedve a munkával, amit végzek, s ha jövőre tudnék valamivel korábban jönni, Április - Május környékén, akkor felvennének a kempingbe recepciófőnöknek. De ha szeretnék Izlandon maradni a télre, akkor jobb, ha nekifogok minél hamarabb munkát keresni. 

Mind a négyen érdekes állapotban hagytuk el a termet s utána, amikor találkoztuk derült ki, hogy mindenkinek ugyan azt mondták. S hogy őszinte legyek, nem bánom, hogy így alakult. Hazamegyek, találkozok a számomra fontos emberekkel, megírom az államvizsgámat, aztán majd kiderül, hogy merre tovább. Nagyjából 1 napba telt az újratervezés és az átállás, mert már nagyon be voltam lelkesedve az ötlettől, hogy maradok. De ezért is jó, hogy van B, C..I..X tervem. Mostmár kíváncsian várom, hogy milyen lesz újra az egyetemen, milyen lesz a saját kis kutatásommal foglalkozni s hogy milyen jó lesz újra ölelgetni embereket (itt lényegesen ritkábban nyílik rá alkalom).

Augusta, a HR manager, arra is megkért, hogy mielőtt elmegyek töltsem majd ki a kérdőívet, ami arról szól, hogy mennyire voltam megelégedve az itteni munkahellyel, környezettel, emberekkel, hangulattal stb. Hogy adjak egy általános visszajelzést, hogy milyen itt dolgozni s hogy min kéne/lehetne javítani. Pontosan ezért, tegnap, amikor már túltettem magam az egészen, írtam neki egy levelet, hogy nem érzem igazságosnak és professzionálisnak azt, amit csináltak. Teljesen rendben van, hogy másokat alkalmaznak, ha azok szakképzettebbek, de ha tisztában vannak vele, hogy kevesebb az állás, mint amennyit meghirdettek s hogy már a szabad pozíciókra is van emberük, akkor nekünk is ugyan azt a levelet ki lehetett volna küldeni, amit a többieknek, nem kellett volna interjúra behívni. S lehet nem célravezető az emlékeztetők kiküldése és az emberek bátorítása, hogy márpedig jelentkezzenek. Ennek ellenére hálás vagyok, hogy itt dolgozhatom s szeretem és érdekel a kemping. Erre annyi választ kaptam, hogy sajnálja, hogy nem éreztem professzionálisnak, ők úgy gondolták, hogy jobb, ha ezt személyesen mondják el, mint egy levélben s a visszajelzésemet továbbította a HI vezetősége felé. 

A legnehezebb azt hiszem az átállás és az újratervezés volt. Meg az, hogy másnap mosolyogva menjek munkába. Kicsit úgy éreztem hátba támadtak s még ha leírásból nem is érződik, elég komoly emberi játszmák folytak itt le, amit nem volt könnyű emészteni. De tegnap reggel mikor megálltam a tükör előtt, elmondtam magamnak, hogy tisztában vagyok az értékeimmel, tisztában vagyok azzal, hogy jó munkát végzek és önmagamért csinálom. Azért vagyok itt, mert ez az én választásom volt, én szerettem volna a kempingben dolgozni s az, hogy mások hogyan állnak a dolgokhoz nem az én problémám és dolgom. Az viszont, hogy én hogy megyek munkába és hogyan teljesítek az enyém. S az tesz boldoggá, ha másokat boldoggá teszek s tudom, hogy jól telik a nyaralásuk, amiért keményen megdolgoztak. Azért dolgozok, hogy elégedett legyek s ha ezt csak ímmel-ámmal teszem, nem leszek az. Magamért dolgozok s boldog vagyok, a többi a más problémája. 

Így már egy kicsit könnyebben és boldogabban értem be, mint tegnapelőtt s jól telt a nap. Az Agustaval váltott levelek ellenére. Elégedett és boldog vagyok, így félidőnél. Még két hónap s jövök haza. 

Hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott s nagyon kellemes meglepetésekben volt részem ez alatt az időszak alatt is. Még mindig meglepődőm, hogy mennyi szeretetet, támogatást és bizalmat kapok Otthonról. Köszönöm! S köszönöm azoknak is, akik annak ellenére, hogy ritkábban, rendszertelenebbül s kicsit gondterheltebb hangnemben írtam, mégis olvasták, követték, hogy mi történik velem. Még ha nehezemre is esett írni, segített, hogy tudom, hogy várjátok. Hálás vagyok Nektek is!

Az ágyam mellett kis, csendes, Itthon sarkocskám

S igazából sokat nyertem ezzel az egésszel. Megtapasztaltam, hogy mennyire szeretve vagyok, ami sok lendületet és erőt ad a mindennapokhoz, megtapasztaltam, hogy milyen belemártózni egy kicsit a változás vizébe s legközelebb sokkal kevésbé fogok már félni, mert tudom, hogy mindig van következő lépés és másik terv és magamat is meglepő módon kiálltam és felvállaltam a véleményem, úgy, hogy az ne legyen se sértő se gyerekes.



Tartozom egy bocsánatkéréssel is. Főleg azoknak, akik velem együtt rágták magukat s aggódtak ezért az egészért. Sajnálom, nagy felhajtás volt, kevés eredménnyel.

Szeretet, megnyugvás, boldogság. Itthon és Otthon is.