Fljotsdalur 2

Az egész egy vasárnap reggel kezdődött, amikor reggeli yoga után még gyorsan összekaptam a nappalit, ez volt a heti hozzájárulásom a ház takarításához, reggeliztem, csomagoltam s ültem is fel a buszra. Azaz ültem volna, ha jött volna. Mai napig talány, hogy én késtem le, vagy csak egyszerűen nem jött, de tény, ami tény, negyed órával a menetrenden jelzett időpont után sem volt még a busz a láthatáron. Már-már azon voltam, hogy beülök egy taxiba és elmegyek a pályaudvarig, mert ha nem, biztos lekésem, amikor szerencsémre felbukkant egy busz, ami ugyan a repülőtérről hozta az embereket, de útja vége ugyanaz a pályaudvar volt.

Meggyőztem nagy nehezen, hogy vigyen el magával. Nem nagyon lelkesedett az ötletért, meg volt róla győződve, hogy ez után fog megérkezni, de két szép kék, mosolygó szememmel levettem a lábáról s végül kötélnek állt. Éppen időben futottunk be, 2 perccel azelőtt, hogy az én buszom indult volna. Még épp volt időm felpattanni.

A buszban aludtam kicsit, olvastam s kérdéseket írogattam össze, amelyeket fel szerettem volna tenni a hostel tulajdonosának. A járműről leszállva egy pici városkában találtam magam, otthon inkább falu, legfeljebb község számba megy az ilyen. Aránylag gyorsan megtaláltam a megfelelő irányba vezető utat, az első parkolónál a második elhaladó kocsi felvett s elvitt az első 10 km-en, ahol a farmja volt. A második fuvar már nehezebben jött, egy 20 perces várakozás majd kb ugyanennyi sétálás után egy mexikói pasas vett fel, aki nem volt egészen biztos benne, hogy hol van s hogy hova is megy, de  nagyon lelkesen elvitt az aszfaltút végéig. Innen már csak öt km volt hátra, de igencsak kevés remény, hogy bárki is elvisz, az földút a farmhoz vezet, ahol én is aludtam, nemsokkal előtte azonban keresztezi az egyik menedékházhoz vezető utat (a Laugavegur útvonalán levő egyik ház). Ezzel volt szerencsém, mert az ottani hegyi mentő éppen felfelé igyekezett, az utolsó szakaszon ő vitt fel.

4 körül járt már az idő, amikor megérkeztem emlegetett hostelünkbe, ahol igencsak meleg fogadtatásban volt részem. Judy és Paul egy idős brit házaspár, aki a 70-s évek óta minden nyarat ebben a házikóban tölt, vezetik a vendégházat. Természetesen minden tudnak már a környékről, hogy merről fúj a szél, hogy merre érdemes ilyen időben menni s hogy kik járnak az utakon. Saját kis melegházuk van, kinti zuhany, tökéletes gyep, virágok. Hihetetlenül otthonos a hely. Elég volt belépni az ajtón s máris magával ragadott az otthon vagyok, megérkeztem érzés.

Egy órás beszélgetés után egy 3 órás kis sétára adtam a fejemet, körbejártam a környéket. Az egyetlen dolog, ami akadályozott ebben az a keresztben mindent átszelő végeláthatatlan szögesdrót kerítés volt. Mivel akármennyire messzire mentem, nem lehetett másik végét látni, egy idő után, miután magamba szívtam egy kicsit a hely energiáit visszamentem a házba, főztem egy teát, vacsoráztam és hallgattam a szél zúgását, aztán olvastam. Sokat. Meg beszélgettem egy svéd párral, akik szintén a hostelben aludtak.

Reggel korán keltem, napsütésre, de a szél nem csendesedett. Folyamatosan hallani lehetett, ahogy borzolja a ház tetején a füvet s a bokrokat az ablakom alatt. Egészen érdekes volt ebben a szélben yogázni. Természetesen nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy erre a tökélesen nyírt füvön kerítsek sort. Az egyensúlyt igénylő gyakorlatok valahogy mégsem mentek nehezebben. Szilárdan álltam a lábamon, még akkor is, ha a hajamat kócolta a szél. Jelen voltam. Függetlenül attól, hogy mekkora szél dúlt körülöttem, megálltam fél lábon is. S ennek az érzésnek a mai napon nagyon nagy hasznát vettem.

Reggeli torna után még elmentem egy rövidet sétálni, kiültem a dombtetőre s hagytam, hogy minden negatív érzésemet és gondolatomat magával vigye a szél. A svéd házaspár hozott vissza a buszmegállóig, de így majd' 5 órával korábban értem a kelleténél. Remekül kitöltöttem ezt az időt. Találtam egy kis vendéglőt, rendeltem egy teát s igazi helyi módjára kiültem napozni, elvégre ha éppen nem esik az eső, akkor tökéletes napozóidő van. Néha még az esőben is. Rajzoltam, befejeztem a könyvet, amit éppen olvastam, aztán bementem, mert azért mégsem vagyok ízig-végig izlandi, én még átfázok néha, s rendeltem magamnak ebédet, ami nagyon finom volt.

Úton hazafelé még gondolkoztam rajta, hogy elmenjek a kvízre, amit 8-tól tartottak a Loftban, de végül kezdés előtt pár perccel értem haza, még zuhanyoznom kellett s be is érni. Elengedtem, s inkább itthon beszélgettem még picit.