Swap, másodállás, nyár és egyéb csodák

Sziasztok!

Megint eltelt egy pár nap, amióta nem jelentkeztem, sajnos egyre ritkábban sikerül minden nap időt keríteni az írásra. Tegnap elcseréltem a műszakomat, hogy délután elmehessek a lányokkal a Swap-ra. A Swap az egyik legjobb program, amit a Loft hostelben szerveznek, természetesen a vasárnapi yogat leszámítva. Az az esemény lényege, hogy mindenki visz jó állapotban lévő ruhákat, amiket megunt, már nincs szüksége rá, kinőtt, stb s elvihet bármit, ami megtetszik neki, természetesen mindezt ingyen. A textilipar elég sokban hozzájárul a környezetszennyezéshez, illetve inkább a nyugati ember hozzáállása. Úgy gyártjuk a ruhákat, hogy maximum 1-2 évig lesznek hordva s ha véletlenül nem lett ennyi idő alatt baja, akkor is lecseréljük, mert már nem divatos, már nem feszes annyira, már felszedtünk vagy leadtuk pár kilót. Azzal, hogy ezeket a ruhákat tovább adjuk sokat spórolunk. Minden szempontból. Ece, az egyik koleganőm és lakótársam azt mondta, hogy sokan vonakodnak tőle, de ha egyszer eljössz erre a programra, függőséget okoz. Teljes mértékben igaza van.

Az első swap alkalmával találtam magamnak két gyönyörű ruhát, egy pár famert, egy inget, egy kardigánt és egy szövetkabátot. Nem is rossz, ugye? Fellelkesedve újdonsült ruháinkon, ünneplésképp megittunk a lányokkal egy-egy pohár bort a teraszon. Este már nem történt sok, leszámítva egy pár elgondolkodtató telefonbeszélgetést (még több dolog, amin törni lehet a fejemet, ha épp nincs mit kezdjem magammal).

Reggel arra keltem, hogy besüt a Nap az ablakon. Eldöntöttem, hogy egy csodálatos nyári nap vár rám, yogáztam egy kellemeset, főztem egy finomat, utánaolvastam pár dolognak, amiről Boval beszélgettünk, kicsíptem magam, felvettem a frissen mosott, új ruhámat s eltáncoltam a nyilvántartási hivatalig, hogy tudtukra adjam, hogy lakcímet cseréltem. Így lassan egy hónap után éppen ideje volt. Aztán végiglebegtem az utcákon egészen a kempingig. S ezt úgy is éreztem, ahogy írom. Nagyon boldog voltam. Leírhatatlanul. Látszólag ok nélkül, széles mosollyal, néha nevetve sétáltam végig.

Aztán kaptam egy mailt a HI marketing managerétől, hogy nagyon tetszett neki a cikk s a képek is, szóval ha bármikor kedvem van írni valamiről, csak szóljak. Megkértem, hogy küldje el a listát azokról a cikkekről, amiket már kigondoltak s hozzáírtam még én is pár ötletet. Szóval mostmár hivatalosan is szabadúszó bloggere vagyok az izlandi Ifjúsági Szállók Szövetségének. Még egy csoda a mai napra.



A munkanap annál zavarosabban és rohanósabban telt, egy csomó minden ment tönkre és javult meg, látszólag láthatatlan okok miatt, enni sem nagyon volt időnk, nem hogy beszélgetni Boval, de azért szerencsére sikerült mindent elrendezni, még ha egy kicsit hosszabban is kellett bent maradni.

A kicsit hosszabb nagyjából egy órát jelentett volna, ha nem döntök úgy, hogy inkább az irodából írok nektek, mint otthonról. Nem volt kedvem hazamenni. Érdekes, hogy mennyire boldog és elégedett tudok lenni a szobával, ha egyedül vagyok s hogy mennyire nincs kedvem hazamenni, ha tudom, hogy a szobatársam otthon van. Pedig soha nem veszekedtünk, nincs egymással különösebb bajunk, csak egyszerűen nem esik jól a közelében lenni. S ez még igaz egy pár emberre a házban. De szerencsére egy csomó jó emberrel igazán jól egyezek.

Holnap és szombaton szabad vagyok, szóval újabb lehetőség kínálkozik arra, hogy kiránduljunk egyet. Terveztünk egy kayakozást Boval, de nem indul a túra, mert túl kevesen jelentkeztek, ezért ma éjfélkor úgy döntöttünk inkább kimegyünk Thörsmorkba, sétálni, meditálni, beszélgetni, élvezni a természetet. De még nem biztos, hogy kapunk buszjegyeket, az csak holnap reggel derül majd ki. Hátha. Jó lenne újra kiszabadulni a város zajából s napfényben a mohán yogázni.

Nagy ölelés nektek az Atlanti Óceán partjáról.