Tartalmas, mozgalmas és termékeny két nap telt el, amióta nem jelentkeztem.
Tegnapelőtt rávettem magam, s elrendeztem minden hivatalos ügyet. Sorra beszéltem a norvég bankkal, a norvég adóhivatallal s utána az izlandi bankkal is. Ugyan elég sokat hallgattam telefoncsörgést, számomra érthetetlenül elmondott norvég mondatokat és zenét, ilyen sorrendben, azért elég gördülékenyen mentek a dolgok. Mind a három hivatalban. Délben már nyugodtan, megkönnyebbülten és boldogan mentem munkába s meglepően későn értem haza.
Felhívott Stepan, aki ezen a héten dolgozik éjszaka, hogy nem fog beérni éjfélre s hálás lenne, ha valamelyikünk meg tudná várni. Én maradtam, mert Arturs messzebb lakik s éjfél körül elmegy az utolsó busz, amivel haza tud menni, én pedig ígyis-úgyis sétálok.
Már napkelte után indultam el a kempingből, olyan 2.30 körül, de nem éreztem annyinak az időt. Megvan azért annak is az előnye, hogy nem sötétedik. Lehet, hogy nem annyira pihentető az alvás, de sokkal jobb világosban sétálni, kevésbé éreztem magam fáradtnak, mintha ugyanezt sötétben kellett volna megtenni.
Tegnap reggel pedig, ahogy már várható volt, későn keltem. Reggeli yoga, készülődés, matatás, aztán befejeztem az eljegyzési képek feldolgozását s indultam is munkába. Végre volt élet a kempingben. Az elmúlt pár nap nagyon csendes volt, de most beindult a zsongás, jönnek mennek az emberek. S ha végre minden szép és tökéletes, akkor készen állunk a következő kihívásra, s általában nem várat magára túl sokat. Este 9 körül elpattant valahol egy biztosíték, kikapcsolt a világítás, megszakadt az internetes összeköttetés. Nem tudott senki fizetni, nem ment a wifi, egyre gyűlt a sor a recepciónál s folyamatosan kérdezgették az emberek, hogy miért nem tudnak rácsatlakozni az internetre. Agnes, a karbantartó nem vette fel a telefont, Arturs megpróbálta visszakapcsolni a biztosítéktáblán a kapcsolót én pedig mindenkit elküldtem, hogy parkolják le a kocsikat, húzzák fel a sátrakat s jöjjenek vissza egy fél óra múlva. Szerencsére Agnes visszahívott, egy negyed óra alatt megérkezett s két óra alatt valahogy sikerült megoldani a problémát. Időközben egyszer a tűzoltók is felhívtak, hogy "valamit jelez a tűzriasztó, ugye nem ég az épület?"
11 körül járt az idő, amire sikerült megoldani a problémát, mindenki fizetett s utána elment aludni, lecsendesedtek a kedélyek. Éjfélkor pedig mi is otthagytuk a recepciót, mindenki ment a maga útján. Én megvártam Mathildet, Elenat s Brendat, hogy menjünk be a városba bulizni egyet. Ez volt az első alkalom, hogy itt kimentem bulizni. Sok különbség nincs az otthoni és az itteni bulik között, errefelé talán kicsit toleránsabbak az emberek, kevésbé kelt felháborodást egy drag queen vagy egy meleg pár.
Ritkán voltam éjszaka kint úgy, hogy csak lányokkal menjek, ha egyáltalán volt ilyen, de abszolút kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jót buliztunk közösen. Érdekes lecke volt ez is az élettől. Majd ha leülepedik kicsit, lehet írok róla, hogy miért.
Tegnapelőtt rávettem magam, s elrendeztem minden hivatalos ügyet. Sorra beszéltem a norvég bankkal, a norvég adóhivatallal s utána az izlandi bankkal is. Ugyan elég sokat hallgattam telefoncsörgést, számomra érthetetlenül elmondott norvég mondatokat és zenét, ilyen sorrendben, azért elég gördülékenyen mentek a dolgok. Mind a három hivatalban. Délben már nyugodtan, megkönnyebbülten és boldogan mentem munkába s meglepően későn értem haza.
Felhívott Stepan, aki ezen a héten dolgozik éjszaka, hogy nem fog beérni éjfélre s hálás lenne, ha valamelyikünk meg tudná várni. Én maradtam, mert Arturs messzebb lakik s éjfél körül elmegy az utolsó busz, amivel haza tud menni, én pedig ígyis-úgyis sétálok.
Már napkelte után indultam el a kempingből, olyan 2.30 körül, de nem éreztem annyinak az időt. Megvan azért annak is az előnye, hogy nem sötétedik. Lehet, hogy nem annyira pihentető az alvás, de sokkal jobb világosban sétálni, kevésbé éreztem magam fáradtnak, mintha ugyanezt sötétben kellett volna megtenni.
Tegnap reggel pedig, ahogy már várható volt, későn keltem. Reggeli yoga, készülődés, matatás, aztán befejeztem az eljegyzési képek feldolgozását s indultam is munkába. Végre volt élet a kempingben. Az elmúlt pár nap nagyon csendes volt, de most beindult a zsongás, jönnek mennek az emberek. S ha végre minden szép és tökéletes, akkor készen állunk a következő kihívásra, s általában nem várat magára túl sokat. Este 9 körül elpattant valahol egy biztosíték, kikapcsolt a világítás, megszakadt az internetes összeköttetés. Nem tudott senki fizetni, nem ment a wifi, egyre gyűlt a sor a recepciónál s folyamatosan kérdezgették az emberek, hogy miért nem tudnak rácsatlakozni az internetre. Agnes, a karbantartó nem vette fel a telefont, Arturs megpróbálta visszakapcsolni a biztosítéktáblán a kapcsolót én pedig mindenkit elküldtem, hogy parkolják le a kocsikat, húzzák fel a sátrakat s jöjjenek vissza egy fél óra múlva. Szerencsére Agnes visszahívott, egy negyed óra alatt megérkezett s két óra alatt valahogy sikerült megoldani a problémát. Időközben egyszer a tűzoltók is felhívtak, hogy "valamit jelez a tűzriasztó, ugye nem ég az épület?"
11 körül járt az idő, amire sikerült megoldani a problémát, mindenki fizetett s utána elment aludni, lecsendesedtek a kedélyek. Éjfélkor pedig mi is otthagytuk a recepciót, mindenki ment a maga útján. Én megvártam Mathildet, Elenat s Brendat, hogy menjünk be a városba bulizni egyet. Ez volt az első alkalom, hogy itt kimentem bulizni. Sok különbség nincs az otthoni és az itteni bulik között, errefelé talán kicsit toleránsabbak az emberek, kevésbé kelt felháborodást egy drag queen vagy egy meleg pár.
Ritkán voltam éjszaka kint úgy, hogy csak lányokkal menjek, ha egyáltalán volt ilyen, de abszolút kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jót buliztunk közösen. Érdekes lecke volt ez is az élettől. Majd ha leülepedik kicsit, lehet írok róla, hogy miért.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése