A ma reggel is yogával indult, mint a napok többsége. De most nem itthon, és nem egyedül, mert vasarnáp van, s ha ilyenkor délutános vagy szabadnapos vagyok, akkor irány a Loft hostel, ahol ingyenes yoga óra van déli 12-től.
Indulás előtt csak arra volt időm, hogy elküldjem végre a dolgozatot (s ezzel teljesen lezártam az idei egyetemi évet) s faljak valamit. Reggeli közben befejzetem a filmet amit nézek, s a befele vezető út pont alkalmas volt rá, hogy elgondolkozzak rajta. Ajánlom figyelmetekbe: Az ember, akit Ovénak hívnak.
A yoga, mint mindig nagyon jól átmozgatott s könnyített rajtam, kellemes meglepetés volt, hogy az egyik kollégám, Dave is ott volt. A munkatársak közül még senkit nem láttam ezeken az órákon. Ő engem váltott az este a kempingnél, s mivel nem akart a munkapólóban jönni úgy döntött, hogy kifordítja, de akkor lobogtak utána a címkéi a blúznak. Egy nagyon kecses lendülettel letépte őket, arra nem számítva, hogy a címkével együtt a varrás és az anyag is szakadni fog. Ezért hát yoga után bent maradtunk még kicsit beszélgetni s megvarrtam a blúzát. Érdekes, hogy csak olyan emberekkel dolgozom közvetlenül együtt, akikkel nem lakom egy házban, s ezért valamilyen szinten megvan a különbség az otthon és a munkahely között. Így viszont azokat, akik nem is laknak itt és nem is ülünk együtt túl sokat a recepció mögött, nem nagyon van alkalmam megismerni. Jó volt egy kicsit beszélgetni vele is.
Aztán elsétáltam a buszbérletemért, amit Evan hagyott nekem a Down Town hostelben, amikor elment. Utána bevásárlás, út haza, főzés. Nagyon boldog voltam a kis cukorborsómmal, amit találtam a Bónus-ban (a helyi legnagyobb üzletlánc) elérhető áron, úgyhogy készítettem egy majonézes salátát kukoricból, paprikából (amit a kempingben találtam, azért milliomos még nem vagyok, hogy ilyen luxuscikkeket megengedhessek magamnak) s a cukorborsóból.
Aztán csak elüldögéltem itthon, dolgoztam az eljegyzési képeken (az egyik volt osztálytársőm eljegyzésén fotóztam) s amikor már nagyon nem volt türelmem hozzá, akkor nekifogtam rajzolgatni. Nem jutottam nagyon messzire, de lassan alakul a mandala. Mostmár annyit elárulok róla, hogy a cél az, hogy a papírra megrajzolt mandala átkerüljön a fehér vagy a fekete blúzomra (vagy mind a kettőre, ha annyira jól sikerül). Hogy sikerül-e, az majd kiderült. Egyelőre ma 3 órát matattam vele, úgy, hogy a rajz papíron már egy ideje megvan, de szívesen csinálom. Jó kikapcsolódás s annál nagyobb lesz az értéke, ha tényleg sikerül feltenni a blúzomra valahogy.
Most megyek, bebújok az ágyamba és még olvasgatok kicsit. Szeretet van.
Indulás előtt csak arra volt időm, hogy elküldjem végre a dolgozatot (s ezzel teljesen lezártam az idei egyetemi évet) s faljak valamit. Reggeli közben befejzetem a filmet amit nézek, s a befele vezető út pont alkalmas volt rá, hogy elgondolkozzak rajta. Ajánlom figyelmetekbe: Az ember, akit Ovénak hívnak.
A yoga, mint mindig nagyon jól átmozgatott s könnyített rajtam, kellemes meglepetés volt, hogy az egyik kollégám, Dave is ott volt. A munkatársak közül még senkit nem láttam ezeken az órákon. Ő engem váltott az este a kempingnél, s mivel nem akart a munkapólóban jönni úgy döntött, hogy kifordítja, de akkor lobogtak utána a címkéi a blúznak. Egy nagyon kecses lendülettel letépte őket, arra nem számítva, hogy a címkével együtt a varrás és az anyag is szakadni fog. Ezért hát yoga után bent maradtunk még kicsit beszélgetni s megvarrtam a blúzát. Érdekes, hogy csak olyan emberekkel dolgozom közvetlenül együtt, akikkel nem lakom egy házban, s ezért valamilyen szinten megvan a különbség az otthon és a munkahely között. Így viszont azokat, akik nem is laknak itt és nem is ülünk együtt túl sokat a recepció mögött, nem nagyon van alkalmam megismerni. Jó volt egy kicsit beszélgetni vele is.
Aztán elsétáltam a buszbérletemért, amit Evan hagyott nekem a Down Town hostelben, amikor elment. Utána bevásárlás, út haza, főzés. Nagyon boldog voltam a kis cukorborsómmal, amit találtam a Bónus-ban (a helyi legnagyobb üzletlánc) elérhető áron, úgyhogy készítettem egy majonézes salátát kukoricból, paprikából (amit a kempingben találtam, azért milliomos még nem vagyok, hogy ilyen luxuscikkeket megengedhessek magamnak) s a cukorborsóból.
Aztán csak elüldögéltem itthon, dolgoztam az eljegyzési képeken (az egyik volt osztálytársőm eljegyzésén fotóztam) s amikor már nagyon nem volt türelmem hozzá, akkor nekifogtam rajzolgatni. Nem jutottam nagyon messzire, de lassan alakul a mandala. Mostmár annyit elárulok róla, hogy a cél az, hogy a papírra megrajzolt mandala átkerüljön a fehér vagy a fekete blúzomra (vagy mind a kettőre, ha annyira jól sikerül). Hogy sikerül-e, az majd kiderült. Egyelőre ma 3 órát matattam vele, úgy, hogy a rajz papíron már egy ideje megvan, de szívesen csinálom. Jó kikapcsolódás s annál nagyobb lesz az értéke, ha tényleg sikerül feltenni a blúzomra valahogy.
Most megyek, bebújok az ágyamba és még olvasgatok kicsit. Szeretet van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése