Tegnap majdnem elkéstem a munkából, de szerencsére a buszt sikerült elérni s kiderült, hogy elég közel áll meg a kempinghez, percek kérdése volt, de beértem. Lassan teltek nagyon az órák. Csendes most a kemping, elbeszélgettük az egész napot Artursal és Johannaval. Illetve majdnem az egészet.
3-tól volt egy gyűlés a Hosteling International Iceland irodájában (hozzájuk tartozik a kemping, ahol dolgozom). Inkább egy gyorstalpaló volt, mint gyűlés, bemutatták a nemzetközi illetve az izlandi szervezet célkitűzéseit és elképzeléseit, hogy tulajdonképpen miért, hogyan és mikor is jött létre ez világ- és országszerte.
A nemzetköziről sokat nem fogok mesélni, de a helyiről egy picit igen. Egy cserkészcsapat szerű dologgal indult az egész az 1900-as évek elején, akit magukat Költöző madaraknak hívták. Az első "hostel" egy lepadlózott barlang volt a fővárostól nem túl messze. Rákaptak az emberek, egyre többen kezdtek járni s végül a kis helyi kezdeményezés csatlakozott a nemzetközi szövetségez, de a nevét megtartotta (nagyjából): Farfuglar heimili, azaz a vándor madarak otthona. Erről írtam egyet a Gondolatok oldalon is.
Nagyon szép gondolat s teljesen egyet tudok érteni a nemzetközi HI elképzeléseivel is. Ugyan nem célja a blognak semmit reklámozni, azért megosztom veletek ezt a gondolatot, nem feltétlen azért, hogy HI hostelekben aludjatok, ha elindultok valamerre, hanem azért, mert azt hiszem követendő példa, egy olyan gondolat, amit jó észben tartani, ha útra kell az ember.
"Our mission is to promote the education of all young people of all nations, but especially young people of limited means, by encouraging in them a greater knowledge, love and care of the countryside and an appreciation of the cultural values of towns and cities in all parts of the world, and as ancillary thereto to provide hostels or other accommodation in which there shall be no distinction of race, nationality, color, religion, sex, class, or political opinions and thereby to develop a better understanding of their fellow men, both at home and abroad."
S ha a gyorstalpaló tartalmán túljutottunk, akkor szeretnék még mesélni egy kicsit a tegnap estéről is. Fejtágító után az egyik frissen érkezett lakótársammal jöttünk haza. Itthon még aránylag csend volt, mindenki végezte a maga dolgát. Én elvonultam olvasni egy kicsit. Estefelé gyűltünk csak össze, sütit enni, beszélgetni, együtt lenni. Megérkezett idővel Dave és Henry is. Dave az éjszakai váltásban dolgozó brit srác, akinek az pólóját varrtam vasárnap, Henry a lakótársa, aki elég sokat jár velünk össze. A tészta végül a hűtőben megkötött, vagy legalábbis úgy tűnt, ameddig meg nem vágtuk. Tökéletes brownie állaga volt, mert a közepén a tészta folyós maradt, csak a krém lett szilárd. Furcsa volt egy kicsit, hogy nem forró s mégis folyós, de azért úgy tűnt, az embereknek ízlett, szóval, ha valakinek kedve szottyan brownie-t sütni, kókuszos-mascarponés krémmel, szívesen küldöm a receptet.
Ugyan nem volt nagy ereszd-el-a-hajamat, egy jót beszélgettünk, aztán táncoltunk vállból és nyakból a kanapén ülve s röhögtünk egy csomót magunkon és egymáson. El sem hiszitek milyen jó néha nevetni magamon. Idétlenkedni néha, beismerni a saját hibáimat és gyengeségemet, tréfát űzni belőle s közben tisztában lenni az értékeimmel. Senki sem tökéletes, miért nekem kéne annak lenni?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése