Későn keltem. Még ahhoz képest is későn, hogy mikor feküdtem le. Valamikor 10.30 körül. Reggeli alatt már sok kellemes meglepetés ért. A wifit bekapcsolva sorra érkeztek a szebbnél szebb üzenetek. Valahogy mindenki a ma reggelt találta érdemesnek arra, hogy felkeressen. Írt David (a srác, aki felvett Norvégiában, amikor stoppoltam, s akinek köszönhetően elkezdtem yogázni), Bassie, hogy megbeszéljük a holnap találkozásunk részleteit, Edo, hogy megbeszéljük a holnapi rövid kis kirándulást s a sort még lehetne folytatni.
Többek között egy e-mail is érkezett egy tasmániai sráctól, akivel tegnap találkoztam a kempingben s amikor kézen-közön kiderült, hogy erdélyi vagyok, akkor elmondta, hogy egy pár héten belül nálunk fog túrázni s lenne egy pár kérdése. Mivel zsúfolt volt a recepció nem tudtam igazán beszélgetni, de megadtam neki az elérhetőségem, ígérvén, hogy mailben válaszolok minden kérdésére. Ma reggelre már várt a levél a postaládában, kérdések helyett egy kávémeghívással s a kéréssel, hogy meséljek neki Erdélyről.
Így egy kicsit felborult az "itthon ülök és tanulok egész nap, hogy végre megoldódjanak az egyetemmel kapcsolatos problémáim a következő négy hónapra" tervem, de nagyon nem bántam.
Kiderítettem, hogy van egy ingyenes busz a legközelebbi bevásárlóközponttól a városközpontba minden órában, így egy csomó időt, sétálást és/vagy pénzt spórolok meg (a központ majdnem 5 km-re van innen, amit mindig gyalog tettem meg eddig, és egy buszjegy 420 ISK, ami kb 3.4 euró). Így eldöntöttem azt is, hogy nem kell feltétlenül buszbérletet venni, ami már önmagában elég jó hír lett volna egy napra.
A beszélgetés pedig meglepően kellemes volt. Kiderült, hogy Bert hegyi idegenvezető Tasmaniában és író, most egy olyan dán ember után kutat, aki, ha jól értettem, körbe hajózta a Földet, kikötött Izlandon, kirobbantott egy kisebb forradalmat s utána élete hátralevő részét Tasmania hegyei között töltötte. Azt is megtudtam Tőle, hogy Tasmániának van egy része, amit az első térképeken, amit a területről rajzoltam Transylvania-nak jelöltek s nem mertek bemenni a hódítók. Ezért is érdekli Erdély, a kultúránk s a táj. Nagyon érdekesnek találtam a dolgot s kicsit hihetetlennek, úgyhogy utána kerestem kicsit. Sokat nem találtam, de A Tasmániai királyság 1954-s éves jelentésben megjelenik: "The six members who made this trip through Transylvania, as the area was designated on early maps of Van Diemen's Land, followed the historic route of 1842, using for guidance the diary of David Burn, one of Franklin's party." ( forrás) . Szóval mégis lehet benne valami. Valaki hallott eddig erről?
(ez egy kép Tasmaniaról, amit az internetről töltöttem le, de szó mi szó, tényleg hasonlít az otthoni tájakra)
Úton hazafele vettem egy pizzát, mert holnap után költözünk s jó lenne minél kevesebb cuccot rámolni, szóval nem voltam még bevásárolni. Itthon pedig már sok érdekes dolog nem történt, de haladtam szerencsére egy kicsit a biokémia dolgozattal, hülyéskedtünk a lakótársakkal s estére kaptunk ajándékba egy szivárványt, ami csodálatos.
Az élet szép! Ölellek!
Többek között egy e-mail is érkezett egy tasmániai sráctól, akivel tegnap találkoztam a kempingben s amikor kézen-közön kiderült, hogy erdélyi vagyok, akkor elmondta, hogy egy pár héten belül nálunk fog túrázni s lenne egy pár kérdése. Mivel zsúfolt volt a recepció nem tudtam igazán beszélgetni, de megadtam neki az elérhetőségem, ígérvén, hogy mailben válaszolok minden kérdésére. Ma reggelre már várt a levél a postaládában, kérdések helyett egy kávémeghívással s a kéréssel, hogy meséljek neki Erdélyről.
Így egy kicsit felborult az "itthon ülök és tanulok egész nap, hogy végre megoldódjanak az egyetemmel kapcsolatos problémáim a következő négy hónapra" tervem, de nagyon nem bántam.
Kiderítettem, hogy van egy ingyenes busz a legközelebbi bevásárlóközponttól a városközpontba minden órában, így egy csomó időt, sétálást és/vagy pénzt spórolok meg (a központ majdnem 5 km-re van innen, amit mindig gyalog tettem meg eddig, és egy buszjegy 420 ISK, ami kb 3.4 euró). Így eldöntöttem azt is, hogy nem kell feltétlenül buszbérletet venni, ami már önmagában elég jó hír lett volna egy napra.
A beszélgetés pedig meglepően kellemes volt. Kiderült, hogy Bert hegyi idegenvezető Tasmaniában és író, most egy olyan dán ember után kutat, aki, ha jól értettem, körbe hajózta a Földet, kikötött Izlandon, kirobbantott egy kisebb forradalmat s utána élete hátralevő részét Tasmania hegyei között töltötte. Azt is megtudtam Tőle, hogy Tasmániának van egy része, amit az első térképeken, amit a területről rajzoltam Transylvania-nak jelöltek s nem mertek bemenni a hódítók. Ezért is érdekli Erdély, a kultúránk s a táj. Nagyon érdekesnek találtam a dolgot s kicsit hihetetlennek, úgyhogy utána kerestem kicsit. Sokat nem találtam, de A Tasmániai királyság 1954-s éves jelentésben megjelenik: "The six members who made this trip through Transylvania, as the area was designated on early maps of Van Diemen's Land, followed the historic route of 1842, using for guidance the diary of David Burn, one of Franklin's party." ( forrás) . Szóval mégis lehet benne valami. Valaki hallott eddig erről?
Úton hazafele vettem egy pizzát, mert holnap után költözünk s jó lenne minél kevesebb cuccot rámolni, szóval nem voltam még bevásárolni. Itthon pedig már sok érdekes dolog nem történt, de haladtam szerencsére egy kicsit a biokémia dolgozattal, hülyéskedtünk a lakótársakkal s estére kaptunk ajándékba egy szivárványt, ami csodálatos.
Az élet szép! Ölellek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése